A vesebetegségek legtöbbjére igaz, hogy a páciensek állapota szinte észrevétlenül, lassan indul romlásnak, ugyanakkor nem visszafordítható és nem is gyógyítható. Mivel a betegség a kezdeti fázisban nehezen azonosítható, a betegek sokszor későn részesülhetnek a megfelelő terápiában. Mindazonáltal fontos, hogy mielőbb elkezdjék kezelésüket, hiszen így lassítható a nagyfokú vesekárosodás, adott esetben elkerülhető a dialízis vagy a transzplantáció, és a betegek életminősége hosszú távon megőrizhető.
A korai felismerés még nehezebb a vesét érintő immunológiai eredetű betegségek esetében, amelyek fő jellemzője, hogy az immunrendszer túlzott vagy rendezetlen működése gyulladást és károsodást idéz elő a vesében. Az egészségügyi problémát ilyenkor rendszerint a vizelet komolyabb elváltozása teszi láthatóvá, ezért a megelőzésben kulcsfontosságú szerepe van a rendszeres vizeletvizsgálatnak.
A Novartis Magyarország kiemelten foglalkozik az úgynevezett „csendes” immunológiai vesebetegségek kutatásával és az ezek kezelésére szolgáló innovatív terápiák fejlesztésével. A legfontosabb kutatási területek közé tartozik a C3 glomerulopátia (C3G) és a gyakoribb IgA nefropátia (IgAN). Ezeknél a betegségeknél az immunrendszer működése felborul, és bizonyos fehérjék lerakódhatnak a vesében. Ez idővel gyulladást okozhat, és károsíthatja a vesét. A két betegség különösen azért veszélyes, mert sokáig kevés vagy alig észrevehető tünetet okoz, így a vesekárosodás gyakran csak később derül ki. Éppen ezért fontos a kutatás és az új kezelési lehetőségek fejlesztése, amelyek segíthetnek lassítani vagy megállítani a betegség előrehaladását.
„Bár a Novartis által kutatott vesebetegségek lényegesen különböznek egymástól az érintett betegcsoport méretében – jelenleg mindössze néhány diagnosztizált felnőtt C3G-betegről és mintegy kétezer IgAN-betegről tudunk Magyarországon –, de tüneteikben és folyamatosan előrehaladó lefolyásukban hasonlítanak egymásra. Mindemellett célzott kezelésükben mindkét esetben korszakalkotó eredmények várhatók, amihez a Novartis igyekszik felhasználni valamennyi rendelkezésre álló tudományos fejlesztést és a szakmai partnerségekben rejlő lehetőségeket.” – emelte ki dr. Pálinkás László, a Novartis Magyarország orvosigazgatója. Hozzátette: „Elsősorban a rendszeres vizelet szűrővizsgálat segítségével biztosítható - a kezdetben akár tünetmentes - vesebetegségek korai felismerése. Ez ad lehetőséget a gyors, időbeli beavatkozásra, és a vesebiopszia segítségével felállított pontos diagnózis után, akár célzott terápiák mielőbbi alkalmazására – ez a vese világnapjának egyik legfontosabb üzenete”.
A Novartisról
A Novartis egy innovatív gyógyszeripari vállalat. Minden nap azon dolgozunk, hogy újragondoljuk az orvoslást, javítsuk és meghosszabbítsuk az emberek életét, hogy a betegek, az egészségügyi szakemberek és a társadalom megerősödve nézhessen szembe a súlyos betegségekkel. A Novartis gyógyszerei világszerte közel 300 millió emberhez jutnak el.
Sajtókapcsolatok:
Barlog Károly Well PR M: +36 20 213 4665 E: [email protected]
FA-11622857 Lezárás dátuma: 2026. 03. 11.