Ápr 16, 2021

Budapest, 2021. április 16. – A Novartis örömmel osztja meg a hírt, miszerint a spinális muszkuláris atrófia (SMA) betegség kezelésére szolgáló génterápiánk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel történt megállapodás értelmében 2021 áprilisától egyedi méltányossági alapon elérhető Magyarországon.

„Ez az első génterápia a gerincvelői izomsorvadás kezelésére és egy jelentős mérföldkő mind a betegek és családjaik, mind a hazai egészségügy számára. Ez az eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar egészségügyi kormányzat nyitottsága, illetve a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és a Novartis szoros együttműködése nélkül.” - mondta Matt Zeller, a Novartis Hungária Kft. vezérigazgatója.

Világszerte több mint 1,000 beteget kezeltek már a Novartis génterápiájával, beleértve a klinikai vizsgálatokban, a kereskedelmi forgalomba hozatal eredményeként, illetve az egyedi hozzáférési programok keretében kezelt betegeket is.

A Novartis továbbra is elkötelezett az SMA-közösségek támogatása és az SMA bármely típusában szenvedő betegek kezelésére irányuló megoldások iránt.

Az SMA esetében az újszülöttkori szűrés a diagnózis megállapításának egyik legkönnyebb és leggyorsabb módja. A korai diagnózisnak hatalmas előnyei vannak, így pl. jobb kezelési eredmények elérését teszi lehetővé. Bízunk benne, hogy továbbra is együttműködhetünk a hazai egészségügyi vezetéssel az SMA-ban szenvedő magyar betegek életének javítása érdekében.

A Novartis-ról

A Novartis-nál újra értelmeztük a gyógyítást azért, hogy jobbá tegyük és meghosszabbítsuk az emberek életét. Világszinten vezető egészségügyi vállalatként a tudományos alapokon nyugvó innovációt ötvözzük a digitális technológiai megoldásokkal azért, hogy olyan terápiákat hozzunk létre, amelyek választ adnak a társadalmi szempontból legnagyobb kihívást jelentő egészségügyi problémákra. Azon küldetésünk során, hogy új gyógymódokat fedezzünk fel, folyamatosan a kutatás-fejlesztésre legtöbbet fordító világcégek élvonalában helyezkedünk el. A Novartis termékei világszerte csaknem 800 millió emberhez jutnak el, miközben folyamatosan olyan újszerű megoldásokat keresünk, amelyekkel bővíthetjük a legújabb terápiáinkhoz való hozzáférést. A Novartis világszerte 110,000 főt foglalkoztat, több mint 140 különböző nemzetiségből.

Tudjon meg többet rólunk: https://www.novartis.com/hu-hu/

Sajtókapcsolatok
Hatem Lemia
[email protected]